Csak mert paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem üldöznek...
Amióta gyakorlatilag az interneten éljük az életünket, tartunk kapcsolatot, vásárolunk, bankolunk, híreket olvasunk, stb., felvetődhetett, hogy ezen tevékenységeink nyomon követhetők, belőlük sok minden megtudható rólunk, amit akár nem is sejtenénk. És ezekkel az információkkal vissza is lehet élni. Sokakban azonban csak a Snowden botrányt követően tudatosult, hogy akár kormányok és titkosszolgálatok figyelhetnek bennünket ilyen módon, vagyis újra érvényes lehet, amit József Attila már a kezdetlegesebb eszközök ismeretében is szóvá tett:
"Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg."