Az internet előfizetések száma Magyarországon 2002-ben 670 ezer volt, 2012-ben meghaladta az 5 milliót.
infrastruktúra
Telefónia-történelem
A vezetékes telefonhálózat kiépítése a rendszerváltás után gyors ütemben indult meg. 1990-ben kevesebb, mint 1 millió, 2000-ben már közel 4 millió háztartás rendelkezett vezetékes telefon fővonallal. A telefonhálózat kiépítéséhez kapcsolódó óriási beruházás megtérülését azonban veszélyeztette az ebben az időben beinduló mobiltelefon-dömping.
A Magyar Posta nemzetgazdaságban betöltött szerepe
A Magyar Posta nemzetgazdasági szerepe a GDP-hez való hozzájárulásban és a foglalkoztatásban betöltött pozíciója miatt jelentős. 2010-ben a Magyar Posta árbevétele a GDP 0,38%-át tette ki. A 2004 óta bekövetkező GDP arányos növekedésnek két oka is van. Egyrészt, a Posta árbevétele 2008-ig az inflációt (és a GDP növekedést) meghaladó ütemben növekedett, azóta stagnál. Másrészt, a 2009. évi 6,8%-os GDP visszaesést az alacsony (1,2-1,4%-os) növekedés (illetve a 2012 évi recesszió) miatt azóta sem sikerült ledolgozni.
Magyar Posta rákfenéi: piacnyitás, e-kommunikáció és kormányzati politika
A Magyar Posta feje felett két Damoklész-kard is lebeg. Az egyik a piacnyitás révén fokozódó piaci verseny, a másik az elektronikus kommunikáció hagyományos postai termékeket kiszorító hatása.
A zsák, amiből mindig csak kiveszünk: a közutak finanszírozási háttere
Az autós társadalom éves szinten 600 Mrd Ft-ot meghaladó összeggel járul hozzá a központi költségvetéshez. Joggal lenne elvárható, hogy ennek jelentős részét fordítsa az állam a közutak fenntartására, a közlekedésbiztonság javítására. Különösen egy olyan országban, ahol EU-s viszonylatban a halálos áldozatokat követelő közlekedési balesetek száma minden mutatószám szerint igen magas.
Fizetünk autópálya matricát (2011-ben 46 Mrd Ft, 2012-ben várhatóan 53 Mrd Ft körüli összegben), üzemanyag jövedéki adót (kb. 540 Mrd Ft évente, a teljes jövedéki adóbevétel mintegy 60%-a), regisztrációs adót (évi 14-34 Mrd Ft), gépjárműadót (oké, azt eddig az önkormányzatok kapták). Ezen felül, az ország hozzájut EU-s forrásokhoz is, a ROP, és KÖZOP programok keretében.