posta

A Magyar Posta nemzetgazdaságban betöltött szerepe

A Magyar Posta nemzetgazdasági szerepe a GDP-hez való hozzájárulásban és a foglalkoztatásban betöltött pozíciója miatt jelentős. 2010-ben a Magyar Posta árbevétele a GDP 0,38%-át tette ki. A 2004 óta bekövetkező GDP arányos növekedésnek két oka is van. Egyrészt, a Posta árbevétele 2008-ig az inflációt (és a GDP növekedést) meghaladó ütemben növekedett, azóta stagnál. Másrészt, a 2009. évi 6,8%-os GDP visszaesést az alacsony (1,2-1,4%-os) növekedés (illetve a 2012 évi recesszió) miatt azóta sem sikerült ledolgozni. 

Magyar Posta rákfenéi: piacnyitás, e-kommunikáció és kormányzati politika

A Magyar Posta feje felett két Damoklész-kard is lebeg. Az egyik a piacnyitás révén fokozódó piaci verseny, a másik az elektronikus kommunikáció hagyományos postai termékeket kiszorító hatása.

Szilágyi Örzsébet levelét megírta - a postai szolgáltatások minőségi mutatói

A Magyar Posta 2011-ben 856 millió levelet és 1,3 millió csomagot kézbesített. Az egy lakosra jutó levélforgalom alapján a Posta teljesítménye európai összehasonlításban az utolsó harmadban van: a finnek, luxembourgiak és osztrákok 3-4-szer annyit leveleznek, mint mi.

Kapcsolat

Mandora Tanácsadó Kft.
cím: 1204 Budapest, Előd u. 84
e-mail: info@mandora.hu
mobil: +3620/7751618

Blog eredeti helye: szamvarazs.blogspot.hu